Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20 év eltelt de 41 még hátra van – 4 éve hogy börtönben a temerini fiúk

 

 

Kép

 

 

  Több mint négy év telt el azóta, hogy az öt temerini magyar fiú Ifj. Máriás István, Illés Zsolt, Szakáll Zoltán, Uracs József és Horváth Árpád egy szerb koncepciós per keretében 2004. június 26-án megkezdte összesen 61 éves börtönbüntetésének letöltését. Egy sima éjszakai összeszólalkozás utáni verekedésből csináltak gyilkossági kísérletet és a világon példátlan módon származása miatt elvették öt magyar ifjú fiatalságát azzal az ítélettel amely egyenként is minimum 10 éves börtönbüntetést jelent számukra. A rengeteg verés és megaláztatás ellenére a fiúk és a hozzátartozók is kitartanak, küzdenek tovább a jogos, mielőbbi szabadulásig. Bár hatalmas az ellenszél és az Anyaország felől is csak magánemberektől vagy civil szervezetektől várhatnak és kapnak segítséget a harc nem reménytelen. A jelenleg regnáló „magyar” kormány és szalonellenzék karba tett kézzel nézi, hogy az elszakított területeken élő magyar testvéreink megalázását. Ez az eset is bizonyítja nem tudják vagy inkább nem is akarják megtenni jogos kötelességüket. A megoldás talán olyan jó szándékú emberek segítségében rejlik akik tudásukkal, befolyásukkal nemzetközileg is nagyobb nyilvánosságot tudnának adni a fiúk ügyének. Akkor talán kikerülhetetlen lenne az ügy jogos újravizsgálása és megszülethetne a rég várt jogos felmentő ítélet. Az eltelt négy év megpróbáltatásairól, az elkövetkezendő időszakban a fiúk és a hozzátartozók előtt álló feladatokról, a lehetséges megoldásról kérdeztem Horváth Tibort a fiúkért küzdő szülők egyikét.      

 

 

  • Február végén kaptatok értesítést arról a beadványról melyet a fiúk jogi képviseletét ellátó ügyvéd nyújtott be a strassbourgi Emberjogi Bírósághoz. Mi volt a beadvány célja és milyen eredménnyel zárult az elbírálás?

 

- Február végén kaptuk meg a fiúk közös ügyvédjétől a strasburgi beadvány elutasításáról szóló értesítést. A rövid válaszból az vehető ki, hogy a beadványban felsoroltak alapján, azok az emberi jogok amelyek a konvenció törvényeibe ütköznének, nem lettek megsértve. Ezért nincs fellebbezési joga a fiúk ügyvédjének. Az emberjogi bírósághoz Strassbourgba azzal a céllal fordultak a fiúk, hogy egy ilyen elismert bíróság mérlegelje, hogy valójában jogos volt-e az eljárás, melynek során rengeteg hiba és jogsértés történt, s melyeket az üggyel kapcsolatba kerülő hozzátartozók és barátok is ismertek, s melyek az ügyvédekkel és a jogászokkal is tudatva lettek. Ők is azzal bíztattak bennünket, hogy forduljunk a strassbourgi bírósághoz, mivel ők is biztosak abban, hogy ez egy koncepciós per amit csináltak belőle, gyorsított eljárással és semmit figyelembe nem véve. Mi szülők teljes közreműködést nyújtottunk a strassburgi beadványhoz, minden adatot, sőt dicséretre méltó pontos adatokat adtunk le a fiukat képviselő közös ügyvédnek. Ennek ellenére mégsem lett eredmény. Hol és milyen mulasztás történt nem tudni, de nem ezt vártuk! Akkor hol keressük az igazságot?

 

 

 

  • Készült tavasszal egy petíció melyet több, a magyar nemzetért elkötelezett civil szervezet kezdeményezésére hoztak létre és adtak át, a Magyarországon jelenleg regnáló kormány külügyminiszterének. A dokumentum (melyet tüntetés is követett) a jelenlegi határainkon kívülre szakadt magyar testvéreink ellen elkövetett jogsértések, erőszakos megnyilvánulások ellen tiltakozik. Láthatóak-e azóta kézzel fogható lépések, esetetekben a fiúk ügyében  a külügyminisztérium részéről?

 

A petícióról hallottunk és hogy tüntetés is követte, de mindez idáig lényegesebb lépés nem érezhető, sem a magyarok elleni  jogsértések felülvizsgálatában, sem pedig a rengeteg magyarok ellen elkövetett atrocitás kivizsgálásában. Sajnálatos ez mivel ezek számát a Magyar külügyminisztérium is jól tudja, hiszen ez a téma az Ö hatáskörükhöz tartozik. Felelõsséget kellene vállalniuk a külhoni magyarság iránt! A külügyminisztérium irányából még nem informálódott a fiúk esetérõl senki sem, de azt ki kell emeljük hogy április 20-án meglátogatta a szülõket Patrubány Miklós a Magyarok világszövetségének elnöke, a szövetség elnökségi tagjai, valamint Léh Tibor párizsi jogász is. Kíséretükben eljöttek Rácz Szabó László elnök és Sass Tamás alelnök a délvidéki Magyar Polgári Szövetségből. Köszönettel  kell megemlíteni, hogy az MPSZ töretlenül küzd a fiúkért. A mi esetünk kapcsán informálódtak és lakossági fórumot is tartottak a temerini moziteremben. Igen róluk elmondható, hogy kitartóan küzdenek  a külhoni magyarságért!  Látogatóba is szeretnének bemenni a fiainkhoz, tavaly kértek engedélyt a minisztériumtól Belgrádból, sajnos nem engedélyezték a látogatást. Most 2008 augusztus közepén újbol belgrádhoz fordultak engedélyért, amire mindez idáig választ nem kaptak. Várakoznak.

 

 

 

  • Mi a véleményed a „magyar” kormány és – a magukat tőlük gyökeres ellentétben beállító – ellenzék kiáll-e maximálisan a határon túli magyarokért? A ti esetetekben mi a tapasztalat? A rengeteg szájtépést, melyet a médiában látunk követik-e konkrét tettek is?

 

 

 

Szerintünk a jelenlegi „Magyar” kormány nem éppen mutat példát a külhoni magyarok támogatásában, keveset éreztetik velünk, hogy egy nemzethez tartozunk, mert nem tudják milyen a kissebségben élni, milyen nehéz megmaradni ott ahol születtünk, érvényesülni és a fiaink esetében a többségi nemzettel egyforma jogokat élvezni. Nem tehetünk róla, hogy mi a jelenlegi határokon kívülre szakadtunk.

Vannak akik nemzetben gondolkodnak és az anyaországi kormány őket nevezi egyesek ellenzékének. Ez az ellenzék az, aki ránk is gondol, minden elszakított részen élő Magyar testvérére. Ők azok akik nap mint nap küldik a leveleket, hívnak bennünket telefonon és segélyt küldenek a fiaink részére. Őket nevezzük mi az igazi ellenzéknek, de szerintünk testvéri hazafiak név jobban illene hozzájuk. Köszönjük, amit tesznek értünk és üdvözöljük mindannyiukat! 

 

  •    A fiúk ügye érzésem szerint nagyon nagy jelentőségű a két ország viszonyában. A nemzeti elkötelezettségű médiumok természetesen foglalkoznak az ügyetekkel, de egy nagyon széles körű tájékoztatás (nemzetközileg is) szerintem rengeteget lendítene a dolgon! Mi lehet az oka annak, hogy a legnézettebb médiákban szinte nem is lehetett hallani az ügyetekről az utóbbi időben?

 

 A fiúk ügyéről az elsők között a Doris Pack vezette EP delegáció informálódott komolyabban, ami dicséretre méltó hogy meghalgatta panaszainkat. Ez követte dr. Becsey Zsolt személyes látogatása. Elbeszélgetett a szülőkkel és az addigi történteket saját szavainkal elmondtuk és dokumentáltunk minden addig meglevõ anyagot. Sok Tv és rádió állomás leközvetitette ezt a találkozást. A mai napig megmaradt a kapcsolat mivel számunkra nagyon fontos, hogy az EU parlamenti beszámolókon is megemlítsék ezt a túl drákói ítéletet, ami kettős mérce alapján történt. Nagy köszönettel tartozunk érte.

A fiúk ügyével sok médium  foglalkozott és követi a napjainkban is nyomon az esetet, akik belátták azt, hogy valóban egy nagy igazságtalanság történt. Így sorolom: a Duna Tv, a Hír Tv, a MTV, az Echo Tv, a Zenit Tv, a Kossuth rádió több alkalommal.és mindezek mellett a Mozaik Tv,az Újvidéki Tv és rádió és az  Autonómia tv. Az újságok sokasága: a Magyar Szó, a Hét nap, a Blikk, a Kapu, a Demokrata, a Magyar Hírlap. Emellett sok hírportál: Barikád, a Hunhír, a Vajdaság Ma hírportál, a Kurucinfo.,Nemzeti Hírháló, Hunsor. Emellett még köszönjük a HVIM (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom), az EMI (Egyesült Magyar Ifjúság), a szenttamási Emberi Jogi Központ, valamint egyéb szervezeteknek, hogy az esetet publikussá tették. A felsorolás azért nyúlt ilyen hosszúra mert senkit nem szerettem volna kihagyni a köszönetnyilvánításból. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy ezek szinte egytől egyig nemzeti elkötelezettségű médiumok és szervezetek. A legnagyobb nézettségű tv-k és rádióknak ez a téma nem szolgáltat „szenzációt”.  

Szembe kell néznünk azzal, hogy itt az öt temerini fiatal elitélésében irányított ítéletről van szó, ami messze messze eltúlzott a hasonló szerb elkövetőkhöz viszonyítva. A fiúk honlapja elég szépen látogatott, tehát akit érdekelt az eset el tudta olvasni (http://www.humanrightscenter.net/borton/) és sokan továbbították is különböző oldalakra. A fiuk esetérõl készül egy film is M. Szabó Imre rendezésében, ami még nem teljesen kész, mivel nem kapott engedélyt a személyes látogatásra a fiainkhoz, pedig ügyvédileg kérte Belgrádtól. Mindez idáig nem engedélyezték a látogatást a filmrendező részére.

 Hogy mennyire fontos a két ország viszonyában ez az eset, azt azokra bízzuk, akik e- témákban tevékenykednek, de biztosan mérföldkövet jelenthetne egy rég várt pozitív változás számunkra, a fiúk számára az ügyben! Azt azért szeretnénk tudni, hogy éreznék magukat a döntéshozók, ha a saját gyermekeik lennének a mieink helyében? Küzdenének-e úgy értük, ahogy ezt mi is tesszük? Bizonyára igen! 

 

  • A családtagok és természetesen a fiúk hogyan viselik, viselték ezt a szörnyen hosszúra nyúlt tortúrát valamint a folyamatos visszautasításokat? Hogy sikerül tartani egymásban a lelket a további küzdelemhez?

 

 

A fiúknak az a 16 hónap volt a legnehezebb, amikor közel 20 km-re tőlünk Újvidéken vizsgálati fogságban voltak. Az első nap az odaszállításuk napján nagyon megverték őket az őrök és a „benyalós” fegyencek, aminek a mai napig is húzódó következményei maradtak, pszichikailag összeomlottak. Az elsőnek a legnagyobb délvidéki magyar párt ítélte el a tettet lovat adva a szerb médiának, amely éjjel nappal csúfosabbnál csúfosabb cikkekkel szórakoztatta a nemzetét. Egyes politikusok szónoklatává vált, hogy álhírekkel fújták fel a történteket. Eközben zargattak bennünket telefonon, és megfélemlítő leveleket kaptunk a fiúk házi címeire. A börtönigazgató is beismerte egy alkalommal a támadást rájuk, de ő éppen nem volt a szolgálatában azon a hétvégén amikor elsõ nap odaszállitották õket. Semmit nem tett ezeknek a bántalmazásoknak a kiderítése érdekében. Ezekről a börtönbeli tortúrákról mindenki lett értesítve, de senki sem tett ellene komolyabb lépéseket. A belgrádi Helsinki Bizottság levélben küldte el a figyelmeztetését, de eltussolták az esetek kivizsgálását, vagy pedig a fegyőrök leváltását. Ebben a börtönben letiltották nekünk az anyanyelvünk használatát a saját gyerekeinkkel!! Teljes lelki terror volt alkalmazva! Hetente szerdán jártunk ide látogatóba. Hétről hétre ugyanaz volt az észrevételünk, hogy élvezkednek rajtunk mivel magyarok vagyunk. A 65 látogatásból itt az újvidéki fogdában csak egyszer tudtunk beszélni az anyanyelvünkön, az az egy őr megengedte. A bírónő adta ki a bíróságon az engedélyt a látogatásra, számtalanszor mondta: minek megyünk minden héten látogatóba? Provokált bennünket, engem mint szülőt semmilyen indoklás nélkül letiltott a látogatásról. Három hétig nem engedett be. Voltak barátok, barátnők, akiket kizavart, amikor kérték a látogatási engedélyt! Azt fűzte hozzá, hogy a börtön az nem hotel és nem adott engedélyt. Ha valaki ezt a kálváriát végig járta volna velünk az tudná a jogsértésekről könyvet írni. Gyalázatos!!! A tönkretevés a lényeg első fokon. A vizsgálati fogságban addig tartották őket 16 hónapig míg nem lett jogerős az ítélet és miután először megjelentették a médiában a hírt, a fiuk tudta nélkül gyorsan áthelyezték őket Szávaszentdemeterre (Sr.Mitrovicára). 2005 októbere óta ott vannak. Némileg más a helyzet mint Újvidéken, de a börtön az börtön. Itt is nagy a szigor. Pár hónapja három fiú dolgozik kettő még nem kapott munkát.

 

 

  • Gondoltatok-e esetleg arra, hogy az Európa Unió Parlamentjében felvegyétek a kapcsolatot olyan országok képviselőivel, akik országaink tradicionális, baráti viszonyára alapozva nagyobb nyilvánosságot adhatnának az ügynek? Értem ez alatt például Lengyelország, Írország EU-s, esetleg Európán belüli területi autonómiában élő (pld. Spanyolországon belül a baszk vagy katalán) képviselőket.

 

 

Igen ez nagyon jó lenne, de sajnos nem nagyon van ilyen ismerősünk ezekből az országokból. Mint tudni való mi csak szülők és hozzátartozók vagyunk, és hajlandóak lennénk mindenkivel az eset témájával elbeszélgetni. Természetesen ha ezen országok képviselői hajlandóak lennének az eset bírósági és jogi kivizsgálásában segítséget nyújtani azt nagyon megköszönnénk. Ami nem volt igazságos, mivel a kezdettől fogva nem volt sem a nyomozás, sem emberi jogok szempontjából betartva ami nemzetközi joggyakorlatnak megfelel. Ezt a szerb állam is dekralálta, ezáltal be is kéne tartania . A  válaszunk igen hajlandóak vagyunk mindenkivel felvenni a kapcsolatot az eset mielőbbi realizálása érdekében. Ha lehetőség van arra hogy mint a készülődő cikk ami meg fog majd jelenni az újságokban ,médiában figyelemkeltés képpen hasson minél több EU Parlamenti képviselőre, beleértve a területi autonómiákban élő képviselőket is.

 

 

  • Ahogy téged ismerlek, soha nem fogod feladni, küzdeni fogsz a végsőkig! A továbbiakban milyen lépéseket terveztek, hogy a fiúk végre kiszabadulhassanak?

 

 

A szülők hozzátartozók együtt küzdenek a fiúkkal. Ez a drákói nagy ítélet a 61 év az öt fiúnak, teljesen felborította az életünket. Fellebbezések sokasága lett elküldve úgy a fiúk részéről, úgy az ügyvédeik részéről, úgy az ebbe bele nem nyugvó szervezetek, hozzáértő emberek oldaláról. A szerbiai igazságszolgáltatás nem tanúsított megértést kérelmükre. Csakis az eljárást levezető bírónő ítélete volt a helyes, semmi más nem lett figyelembe véve. Mint egy ilyen irányított ítéletben azt szokás levezetni. Lassan lassan azért kibujt a tű zsákból egy másik esetben egy fajtalankodó szerb pap elitélésének elodázásában ugyanazok a bírák szerepeltek, akik a fiainkat elítélték. Úgy a bírónő az újvidéki kerületi bíróságról, úgy a belgrádi legfelsőbb bíróságról a bizottságokban akik jóváhagyták és megerősítették a bírónő ítéletét. Van bíró akit korrupció vádjával már elitéltek 8 évre, de lerövidítették neki 6 évre és a minap le is váltották, de üli a börtönbüntetését. Megjelent az újságokban: a bírák a leváltás előtt felirattal! Nem kisebb személy mint az igazságügyi miniszter indított nyomozást ellenük a szerb pap esetében. Vajon a fiuk esete nem gyanús? Ugyanazok a bírák kimossák a szerb papot, a magyar „verekedős” fiúkat meg ilyen szigorral ítélik el, és alaptalanok a fellebbezések.

Biztosak vagyunk abban, hogy e sorokat magas jogi szakértők is elolvassák, kérnénk Őket itt is gondolják át jobban, hogy ítélkezhettek így a fiaink esetében, s ha tudnak valami segítséget nyújtani kérem tegyék meg! Bármilyen jellegű támogatást szívesen fogadunk, melyről bővebben a fiúk honlapján bárki olvashat. A küzdelem folytatódik, a fiúkat nagyon megviselte ez a hosszú bezártság, az igazságtalanság. Senki nem mondta közülünk, hogy a tettet nem kell büntetni, mindenkire egyformán kellene alkalmazni a törvényt, nem 10-15 éveket adni a magyar fiúknak a többségi nemzetből származó bűnösöknek meg alig keveset vagy semmit.

Nagy az aggodalom, sajnos már három személy elhunyt a szülõk és hozzátartozók közül, nem küzdhet velünk fiaink szabadulásáért. Elfáradunk, de más megoldás nincs mint: NEM ADJUK FEL!!!!! és küzdünk tovább!

Befejezésül elmondanám, hogy fiaink a 61 éves büntetésből több mint 20 évet már leültek. Felkérnénk minden olvasót hogy saját belátása szerint tegye mérlegre a büntetést és a hasonló esetek elitélését. Mérlegelje valójában ki is tévedett itt nagyobbat a fiúk vagy a szerbiai igazságszolgáltatás, mivel Magyar fiúkról volt itt szó mint elkövetőkről. Reméljük ez alkalommal is megértő emberekre találunk és küzdelmünket megértve támogatják harcunkat, mivel ezt a küzdelmet csakis az IGAZSÁG és a SZABADULÁS reményében vívjuk! Üdvözlünk mindenkit: a temerini fiúk és szüleik!

 

 

 

                                                                             Ifj. Németh József

 

 

 

 

 2006 június:

 

  

1956 egy Nemzet Forradalma – avagy a 56 eseményei szanyi szemmel

 


1956 minden magyar életében fogalom. Dicső és egyben tragikus forradalmunk, szabadságharcunk minden időben a nemzet öntudatra ébredésének, szabadság iránti vágyának legmagasztosabb kifejezője. Egy idegen iga alatt sínylődő, szétszakított nemzet küzdelme a kor világhatalmával a Szovjetúnióval. 50 éve október 23-án a kis Kárpát-medencei magyarságra figyelt az egész világ. Az ezer év óta a Szent Korona szabadságához szokott nemzet nem tűrte, nem tűrhette, hogy idegen ország katonái tapossák megszentelt földjét. A mai lesújtó helyzetben példaként lebeghetnek előttünk a pesti srácok, akik bátorságukkal, hősiességükkel méltán vívták ki az egész világ csodálatát. 56-ban a magyar nép megmutatta, ha végveszélybe kerül képes összefogni és hatalmas tetteket végrehajtani. S bár a hatalmas túlerő, a hazaárulók segítségével térdre kényszerítette a nemzetet az akkori nemes eszmék győzedelmeskedtek ellenségeink felett. 1956 üzenete mindmáig aktuális hiszen a haza idegen hódítók irányítása alatt sínylődik. Ahhoz, hogy sorsunk ismét a saját kezünkben lehessen a forradalom magasztos eszméire is támaszkodnunk kell.
A Szent Korona Magyarországát 1920 június 4-én a trianoni békediktátummal a nagyhatalmak – engedve a szabadkőműves nyomásnak – darabjaira szaggatták. Hazánk területe a harmadára, lakossága pedig kevesebb mint a felére csökkent. Az elszakított nemzetrészeken a bitorlók kényük kedvük szerint megalázhatták, verhették, kitelepíthették vagy számtalan esetben ölték is a magyart. Ez volt a köszönet azért, hogy befogadtuk őket a Kárpát-medencébe. Ezeken a borzalmakon felül teljesíthetetlen terhek és háborús jóvátétel fizetésére kötelezték a megmaradt országrész lakosságát. A nemzeti vagyont arányosan osztották szét az elcsatolt területek új gazdái között. Az elcsatolt területeken élők elvesztették magyar állampolgárságukat, helyette az új országét „igényelhették”. A hadsereg létszámát 35 ezer főben állapították meg, megtiltották a hadkötelezettséget, a tisztképzés pedig csak a Ludovikában történhetett. Hazánk a győztes antant hatalmak irányába a legnagyobb kedvezményt volt köteles biztosítani a kereskedelemben. A Magyar Államvasutak vasúti hálózatának csupán 38 %-a maradt meg. Csonka Magyarország területén egyetlen vasércbánya maradt, sóbányáinkat teljes egészében elveszítettük. Eredeti erdőállományunknak csupán a 15,7 %-a maradt meg. Bortermelő vidékeink nagy része az elcsatolt területekre esett. A Magyar Nemzet nem tudott beletörődni ebbe, a világ történelmében páratlanul gyalázatos megaláztatásba. Létrejött az Irredenta Mozgalom melynek célja az ezeréves határok visszaállítása valamint a világ közvéleményének tájékoztatása a Hazánkat ért igazságtalanságról. A hétköznapi ember jelszava: a „Nem, Nem, Soha!” - lett. Ismert nyugati politikusok és közéleti személyiségek is, mint például Lord Rothermere a nemes ügy mellé álltak. Az 1920 március 1-jei nemzetgyűlés helyreállította a jogfolytonosságot, a király nélküli királyság kormányzójává vitéz nagybányai Horthy Miklóst választották. Visszaállt a hétköznapi élet, megindult a lassú fejlődés. Kormányzónkat olyan kiválóságok segítették a nemzet talpra állításában mint Glebersberg Kúnó gróf, Bethlen István gróf, Károlyi Gyula gróf vagy éppen Teleki Pál gróf. A magyar ember nem tudott, nem is akart beletörődni a létrejött határok megváltoztathatatlanságába.
Ezen elhivatottság (valamint a tengely hatalmak erőteljes nyomása) vezetett végül a II. világháborúba való belépésünkhöz. Hitler és Mussolini közvetítésével így az I. és II. Bécsi döntéssel, valamint fegyveres harcok árán visszakapta Magyarország a Felvidék magyarlakta területeit, Kárpátalját, Erdély északi részét a Székelyfölddel, valamint a Délvidéket a Dráva-, és Muraközzel. Németország azonban csak stratégiai okokból kötelezte hazánkat a szövetségre, így a zord orosz télben gyengén felszerelt II. Magyar Hadsereg nagy része felmorzsolódott. A kegyetlen szovjet áradat pedig egyre közeledett a Kárpát-medencéhez, hősiesen védekező honvédeink legnagyobb erőfeszítései ellenére. A manapság magasztalt „felszabadítók” ölték, fiainkat, megbecstelenítették leányainkat, végig rabolták az egész Kárpát-medencét. Az antant hatalmak végül győzelmet arattak, Magyarország a Szovjetunió fennhatósága alá került. A hatalmas vérengzés valódi okai azonban mélyebben keresendők. A II. világháborút lezáró Párizsi béke szentesítette a Trianonban ránk kényszerített igazságtalanságokat. A legártatlanabb nemzet kapta a legsúlyosabb büntetést, míg például a köpönyegforgató Románia ismét megkapta egész Erdélyt.
A világháború után a kommunista rezsim rövid időn belül felszámolta a történelmi magyar pártokat és szervezeteket. A szalámi taktikával minden riválisukat „eltakarítottak” a politikai színtérről. Az egyház tevékenységét igyekeztek minél jobban megnehezíteni. Aki elfogadta ezen eszméket annak elfogadható élete lehetett, aki viszont szembe szegült a hatalommal azzal kegyetlenül leszámoltak. Megvertek, megkínzottak, legyilkoltak tíz-, és százezrei érezhették bőrükön a kommunizmus „megváltó hatását”. A gulagokra elhurcoltak és az onnan vissza nem térő honfitársaink pontos létszámát mind a mai napig nem lehet tudni. Felszámolták a magántulajdont, megkezdődött az államosítás. Az embereknek belekellett törődniük, hogy nemzedékek hosszú során összerakott családi vagyonukat nemzetáruló senkiháziak szedik ki a kezükből vagy húzzák ki a lábuk alól. Üldöztek mindent, ami a magyar nemzetet identitására emlékeztethette, meghamisították történelmünket, megtiltották a nemzeti jelképek használatát. A XX. század történelmünk talán legsötétebb százada. A magyart soha ennyi vihar, ennyi balsors nem tépte, soha ennyi megaláztatás nem érte. 11 évvel a nagy háború után a nemzet nem tarthatta magában tovább szabadságvágyát. A pesti diákok békés tüntetése csak a kezdete volt nemzetünk egyik legnagyobb hőstettének az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak. Az idei esztendő egy kerek jubileum, hiszen pontosan ötven éve történtek ezen jeles és egyben világot megrázó események.
A forradalmat megelőző történések legfontosabbjai között megkell említeni a Rajk-ügy elítéltjeinek október 6-ai újratemetését. Az eseményen 200 ezer ember vett részt, akik utána ÁVH ellenes jelszavakat skandáltak. Az Irodalmi Újság, az Írószövetség hetilapja volt az ellenzék legfőbb fóruma. A forradalom előtti idők legnépszerűbb cikke is itt jelent meg, Háy Gyula: Miért nem szeretem című cikke, mely a funkcionáriusokat gúnyolta ki. Október 16-án megalakult a MEFESZ a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szervezete, amely megfogalmazta 22-én a Műszaki Egyetemen azt a 16 pontot amely a későbbiekben a forradalom elfogadott programja lett és a legfőbb követeléseket rögzítette. Itt határozták el a másnapi tüntetést.
Délután három órakor kezdődő eseményre a Petőfi-szobortól és a Műszaki Egyetemről a helyszínre érkező résztvevőket szerte a fővárosban üdvözölték a járókelők és támogatásukról biztosították. A Bem-szobornál Veres Péter az Írószövetség elnöke mondott beszédet, valamint ismertette a kiáltványt. Zbigiew Herbert lengyel író is felszólalt, támogatva a magyar törekvéseket. Közben az egyetemisták a 16 pontot osztogatták a résztvevők között. A beszédek után indult a tömeg a Kossuth térre. Nagy Imre beszédét követelték, aki azonban csak párt utasításra érkezett a parlamentbe. Beszéde sokakat csalódással töltött el, hiszen nem állt ki nyíltan a követelések mellett, majd a Himnusz eléneklése után hazatérésre szólította fel a téren lévőket. A legtöbben azonban nem tettek eleget kérésének, hanem a Sztálin-szoborhoz vonultak ahol már megkezdték annak ledöntését. A Nemzeti Színház előtt történt meg a feldarabolása. Az emberek másik része a Rádióhoz vonult ahol követelték a 16 pont beolvasását. Ehelyett Gerő Ernő provokáló beszédét közvetítették, melyben soviniszta megmozdulásnak bélyegezte a tüntetést. Közben az ÁVH-sok lepték el az épületet, majd később a tömegbe is lőttek. Hajnalig tartó véres harc után került a tüntetők kezére az épület. A Központi Vezetőség közben ülésén Nagy Imrét választotta miniszterelnöknek. Éjjel szovjet páncélosok jelentek meg Budapest utcáin és a felkelők ellen kezdtek harcolni. A forradalmárok fegyvereket szereztek gyárakból, laktanyákból, rendőrségekről. Az egyenlőtlen küzdelemben eleinte szép sikereket értek el a gyalogsági fedezet nélküli harckocsik ellen. Közben a tüntetések országos szintűvé emelkedtek, forradalmi bizottságok alakult mindenfele.
Október 25-én fegyvertelen tömeg vonult az Országház elé, akikre a karhatalmisták és a szovjet erők golyózáport zúdítottak. Ezután mindenfelé barikádokat emeltek a városban, megkezdődtek országszerte is a fegyveres harcok. A középületekről eltávolították a gyűlölt diktatúra jelképeit. A tragikus mosonmagyaróvári sortűz napja 26-a, több mint száz áldozatot követelt. A hadsereg bomlásnak indult, mind magyar, mind szovjet részről sokan a szabadságharcosok mellé álltak. 27-én állt fel az újjáalakult kormány két kisgazda taggal Tildy Zoltánnal és Kovács Bélával. Hatalmas volt a nemzetközi visszhangja is az eseményeknek. A nyugati államok üdvözölték a törekvéseket (persze mint mindig más segítséget most sem nyújtottak…) II. Piusz pápa pedig enciklikát adott ki támogatása jeleként.
30-án Nagy Imre híres rádióbeszédében tájékoztatott a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonulásáról, az ÁVH megszüntetéséről. Megszűnik az egypártrendszer, a kormányzást a 45-ös koalíció pártjai veszik át. Bejelentette Magyarország semlegességét és a tárgyalások megkezdését a Varsói Szerződésből való kilépésről. Március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánítják. A forradalomról mint demokratikus megmozdulásról beszélt. A felkelők elérték legfőbb céljaikat: nemzeti függetlenséget és az egypártrendszer eltörlését. Kádár János hitet tett a forradalom mellett és megalakította a Magyar Szocialista Munkáspártot, sajnos mindezeket álságos módon szovjet gazdái utasítására tette.
4-ére az emberek lassan mindenütt beszüntették a sztrájkokat, a harcokat, kezdték felvenni a munkát. Az élet kezdett visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Hajnalban azonban ágyúdörgés ébresztette Budapestet. 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádión keresztül tájékoztatta a lakosságot: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar, demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Közben a szovjetek letartóztatták a tárgyalásra érkező magyar katonai vezetőket. Megkezdődtek a harcok, s bár vitézül helyt állt most is a magyar, végül a rettenetes túlerő letörte a felkelők ellenállását. Tito a Jugoszláv nagykövetségre hívta, majd csellel a hatalomról való lemondásra akarta rábírni Nagy Imrét, s kormányának tagjait. Ők ezt határozottan elutasították. A szovjetek miután elérték a Kossuth teret beszüntették a Szabad Kossuth Rádió adását.
A Kádár, s kormánya november 7-én letette az esküt. Az ország megtámadása után ismét általánossá váltak a sztrájkok. Megalakult a Nagy-budapesti Központi Munkástanács ami az ellenállás központja lett, valamint a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa. Nagy Imre és társai 22-én elhagyták a Jugoszláv nagykövetséget, de letartóztatták őket és Romániába hurcolták. A magyar munkásság, az értelmiség és a diákság határozottan kiállt a forradalom vívmányai mellett. Az MSZMP december elején ellenforradalomnak nyilvánította az októberi eseményeket, egyre határozottabban léptek fel az ellenállókkal szemben. Budapesten, valamint több vidéki nagyvárosban Miskolcon, Salgótarjánban a fegyvertelen tömegre sortüzet zúdítottak. A rögtönítélő bíróságok bevezetése után megkezdődtek és egyre gyakoribbak lettek a letartóztatások és nem ritkán a kivégzések is. Beszüntettek mindenféle ellenállási szervezetet, a munkástanácsok vezetőit eltávolították helyeikről.
Nagy Imrét és társait 1958-ban kötél általi halálra ítélték, majd kivégezték. Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvédelmi miniszter, Szilágyi József a miniszterelnök titkárságának vezetője, valamint Gimes Miklós újságíró voltak a kivégzett személyek. Titokban jeltelen sírokba temették őket.
Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy kik voltak azok akik ténylegesen harcoltak a magyar szabadságért! Azok az egyszerű munkásemberek, diákok, a pesti srácok. Ők az igazi HŐSEI 1956-nak nem pedig azok a politikusok vagy katonai vezetők akiket az események sodortak magukkal és lettek helytelenül a szabadságharc jelképei. Nem szabad elfelejteni, hogy a kivégzett honvédelmi miniszter tankjai soha egyetlen szovjet katonát vagy ÁVO-st meg nem öltek, ellenben a magyar fiatalok közül 50-60 halála is a lelkükön szárad. Valószínűleg ez a sors várt volna rá akkor is, ha győz a magyar 56-ban. Pongrácz Gergely, a híres Corvin-köz-i parancsnok szavai: „ha nem a szovjetek akasztják fel, akkor mi tettük volna meg.”
Rendkívül nagy büszkeséggel tölt el, hogy családom - mind apai, mind anyai ágon - jelentős részt vállalt az 56’-os események helyi szintű megmozdulásaiból. A becsületes és tisztességes, magyar emberhez méltó magatartást egész életükben követték, nem csak azokban a napokban amikor úgy tűnt, hogy a magyar üldözöttből üldözővé vált. Az embert talán ez tölti el a legnagyobb csodálattal irányukba. Apai nagyapám idősebb Németh József öccse, Gábor bátyám szülőfalumban, Szanyban állt a változásokat követelő helyiek élére. Idős kora ellenére még tisztán emlékszik az akkori eseményekre, dicső tettekre és az azt megelőző, majd azt követő kegyetlen megtorlásokra, leszámolásokra, arra amikor az ember nem vallhatta igaz magyarnak magát. Így idézi fel az akkori történéseket:
- Gábor bátyám, mivel kezdődtek Szanyban 56-ban az események?
- A helyiek miután értesültek a budapesti és az országszerte szerveződő szovjet és kommunista ellenes tüntetésekről Szanyban is megkezdődött a helyiek gyülekezése az akkori tanácsháza elé. Aggasztó hírek érkeztek Mosonmagyaróvárról ahol a Dudás-féle sortűz közel száz halálos áldozata között volt egy szanyi középiskolás fiú is. Rövid idő alatt közel ötszáz ember gyűlt össze, ami nagyon szép számúnak mondható a község 2500-3000-es létszámához viszonyítva.
- Mi történt ekkor?
- A tömeg kérésére elszavaltam Petőfi Sándor Talpra Magyar! című versét. Ország szerte ez volt az a vers amit mindenhol szinte kötelező volt elmondani. A vers befejezése után intéztem a tömeghez a következőket: „Ma mindenki a megbocsátás szellemében cselekedjen!”. Természetesen többen is voltak olyanok, akik a sok megaláztatás és szenvedés után elégtételt követeltek volna a ruszki rendszer kiszolgálóitól. Néhányan még a vadászpuskát is csőre töltötték és csak a jelre vártak mikor lehet bosszút állni azokon akik a falu népét évekig sanyargatták. Szememre is vetették, hogy pont én mondok ilyeneket aki a börtönből nemrég szabadultam, akit ártatlanul csuktak évekre a rácsok mögé.
- Úgy hallottam, sokan a „győzelem mámorában” „érdekes” dolgokra ragadtatták volna magukat, ha nincs ott és nem gondolkodik józanul. Melyek voltak ezek?
- A TSZ állatállományát – amelyeket természetesen az emberektől vettek el – többen visszakövetelték, s szerették volna széthajtani az állatállományt, visszaosztani a falu népe között. A boroshordók csapra verését is szorgalmazták egyesek, de ilyen cselekedetek méltatlanok lettek volna a forradalom magasztos eszméihez, célkitűzéseihez. Meg is akadályoztam, hogy ezek megtörténjenek.
- Könyvégetés viszont Szanyban is volt ha jól tudom?
- A tanácsháza előtt történt meg a kommunista rezsim szellemi anyagainak a megsemmisítése. Könyvek, iratok, dokumentumok váltak a lángok martalékává. Ez volt talán az egyetlen elítélhető cselekedet a faluban, hiszen sem ember élet nem forgott veszélyben, sem anyagi kár nem keletkezett. Lassan elkezdett oszlani ezek után a tömeg, az emberek elindultak a templom felé. Mindenki imádkozott, hálát adott az Istennek és kérte további pártfogását. Hűen tükrözi ez a forradalom igazi értékeit és tisztaságát. A fohász után a helyi malom épületéhez vettük az útirányt. Itt Petőfi Sándor Március 15-éjét szavaltam el az embereknek.
- Volt esetleg olyan esemény ami okot adhatott az akkori karhatalmistáknak a leszámolásra?
- Helyi szinten szerencsére sem vérontás, sem komolyabb atrocitás nem történt. Az akkori karhatalmisták menekültek mint patkányok a süllyedő hajóról. A rendőrfőnök a Rába árterében bujkált, a tanácselnök pedig kijelentette: „Akkor sem jönnék vissza ha a világ összes pénzét odaadnák.” Ez a rendőrfőnök követelte ezek után a tárgyalásomon a halálbüntetésemet, aki akkor a kertek alatt menekült el a faluból.
- Mi történt a forradalom és a szabadságharc leverése után? Mi várt azokra akik részt vettek az eseményekben? Mi történt a bírósági tárgyaláson?
- November 4-e után, megkezdődtek a leszámolások, s ekkor akiknek valami köze volt az akkori eseményekhez illegalitásba vonultak. Egy ideig én is a Balaton környékén bujkáltam a rendfenntartók elől. Mivel egyre többször kerültem olyan helyzetbe, hogy igazoltatni akartak és csak hajszál híján tudtam elkerülni a letartóztatást, úgy döntöttem önként jelentkezek az otthoni rendőrkapitányságon. Mint később kiderült ez enyhítő körülménynek számított valamelyest. A bírósági tárgyalásra hat társammal kellett megjelennem. Én voltam Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökhelyettese. Mivel úgy tudták a többiek, hogy nyugatra emigrálok közben rám vallottak többen is. 3 év börtönt kaptam amiből 1 év 4 hónapot le is töltöttem. Hozzávéve az 56’ előtti büntetést összesen 5 év és 4 hónap az összes raboskodás.
- Maga volt az egyetlen aki börtönbüntetést kapott?
- Letöltendőt igen. Még egy személy kapott felfüggesztett börtönbüntetést, s persze többeket is jól megvertek.
- Jogosnak érzi, hogy ilyen büntetéssel sújtották, azért mert harcolt a hazája szabadságáért?
- Nem loptam senkitől, nem bántottam senkit mégis ártatlanul ennyi szenvedés és megaláztatás ért. A nyugdíjat sem kaphattam sokáig, mert megvoltam bélyegezve.
- Megbánta amit akkor tett, amit megkövetelt Öntől a haza?
- A rengeteg negatív élmény kitörölhetetlen és feldolgozhatatlan. Ez jutott a szanyi 56’-os hősöknek is, de nem bántam meg semmit hiszen tudom, hogy jó ügyért cselekedtük és Isten akaratából.
Felháborító, hogy az ÁVO-sok, meg az 56’-os gyilkosok több nyugdíjat kapnak még ma is mint a forradalom hősei. Sajnos így járt Gábor bátyám – sok hazafihoz hasonlóan - egy elhibázott, nemzetellenes rendszer sokadig áldozataként. Szerencséjére sok más sorstársához képest még mondhatja, hogy „olcsón megúszta”, hiszen visszatérhetett a családjához. Többeknek csak a hosszú börtönévek, a gulag, rosszabb esetben a golyó vagy az akasztófa jutott.
1956 nemzeti büszkeségünk egy nagyon becses darabja. Az akkori hősökre minden időben emlékeznünk kell. A Pongrác Gergelyek, a Wittner Máriák - nekem a Németh Gáborok, a Halász Ferencek - örökre meg kell maradjanak az emlékezetünkben, de gondoljunk az olyan egyszerű emberekre is akik névtelenül lettek hősök, vagy adták életüket a hazáért. Sajnos manapság nem minden esetben azokat látjuk koszorúzni a forradalmi megemlékezéseken akik tényleg oda valók lennének. Ránk nézve szégyen, hogy ezeket az egyéneket nem vetjük ki magunk közül. A mai kétségbeejtő politikai helyzetben 56’ szellemére és kitartására is szükségünk lesz ha újra egy szabad, magyar emberhez méltó hazában akarunk élni és gyermekeinknek ahhoz illő jövőt szeretnénk biztosítani. Isten segítségével meg is fog valósulni!


                                                                 Ifj. Németh Jószef

 

 

 

2007. április 20( Ismerős Arcok koncert interjú):

 

Előre a megkezdett úton

 

Az Ismerős Arcok új lemezére és országos turnéjára készül

 

 

Április 14-én a nemzeti rock egyik legismertebb és legnépszerűbb zenekara, az Ismerős Arcok adott felejthetetlen koncertet a szanyi művelődési házban. Az együttes nem csak hangzásában különleges, hanem példamutató elhivatottságban is, amelyet a koncertjeiken kívül a magánéletben is képviselnek. Az ország mai elkeserítő erkölcsi és gazdasági helyzetében szüksége van az embereknek hasonló példaképekre. A jelenlegi helyzet nehéz, de nem reménytelen: kitartó és szorgalmas munkával, megalkuvást nem tűrő küzdeni akarással megvalósulhat a rég várt Magyar Feltámadás! A koncert előtt az együttes két frontemberével az énekes-szövegíró Nyerges Attilával és a basszusgitáros Galambos Nándorral beszélgettem.

 

 

– Mikor, milyen céllal alakult az Ismerős Arcok?

Nyerges Attila: – 1999. október 23-án alakult a zenekar, két együttes, a Stexas és az Udvari bolondok „romjain”. Akkoriban nem gondolkodtunk máson, minthogy zenélni szeretnénk, és valami mást csinálni, mint addig. Mindkét banda ismert volt a blues világában, kezdetben örökzöld rhythm and blues slágereket játszottunk, valamint a két együttes azon dalait, amelyek népszerűek voltak a hallgatóság körében.

 

– Mi volt az a fordulópont, amely a nemzeti rock irányába indított benneteket?

 

 

 

 

 

Ny. A. : – Eljutottunk 2002-ig, amikor is főként a választások miatt az országban olyan hangulat lett úrrá, amilyet addig még sohasem tapasztaltunk. Az együttes Székelyföldön is koncertezett, ahol is kezembe került Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! című könyve. Mindezen hatások olyan irányba terelték a zenekart, hogy valami maradandót kéne alkotnunk, amivel hozzájárulhatunk, hogy kicsit jobb irányba menjen a kultúra, a nemzeti gondolatiság. Ekkor jött szólógitárosunknak, Práder Vili barátomnak egy olyan zenei témája, amely pont ehhez a vállaláshoz kapcsolódott, és ez alapján írtam meg az Egy a Hazánk című dalt. Ezután ezt a nótát minden koncertünkön eljátszottuk, a végén pedig az Üzenet haza című Wass Albert versből mondtam idézetet. Ez egy picit átbillentette a zenekart ebbe az irányba, egyre több ilyen mondanivalójú dalt vettünk fel; a zenekar közönsége is kezdett megváltozni, olyanok is megjelentek, akik addig sohasem látogattak ilyen jellegű bulikat.

– Miért érzitek fontosnak, hogy dalaitokban énekeljetek Trianon gyalázatáról, a magyar nemzet jeles eseményeiről, az egyetemes emberi értékekről, valamint felhívjátok a figyelmet a határainkon túlra szakadt nemzetrészekre?

Ny. A. : – Azért, mert a mai világban pont ezek az alapvető dolgok, amelyekről nem beszél senki, és amelyek talán legjobban fájnak nekünk. Kicsit úgy érzem, hogy túlmisztifikálják a gondolkodásmódunkat, a dalainkat, pedig semmi másról nem szólnak, mint arról, ami engem is bánt, meg azokat az embereket, akik a koncertjeinket látogatják. Az a különbség, hogy én mondom ki ezeket, nem pedig ők. Természetesen, ha fordítva lenne, magam mennék az ő koncertjeikre. Az ember igazságérzete nem bírja el azt, ami manapság – immár nyolcvan éve – zajlik. 18-20 éves fiatalok, akik mit sem tudnak a történelmünkről, a magyarságukról, lerománoznak erdélyi magyar, illetve székely embereket, leszlovákoznak felvidéki magyarokat nagy hangon, és sorolhatnám a többi nemzetrészt is nap, mint nap érő gyalázatot. Minket ez felháborít, és egyszerűen nem tudjuk lenyelni.

Galambos Nándor: – Ezeket az értékeket, amíg természetesen működnek, nem szükséges külön kiemelni, de mivel most olyan világot élünk, ahol elsorvadnak, nem tartják őket fontosnak, mi több, az emberek életét egy tollvonással megváltoztathatják, igenis kötelességünk minderről énekelni! Amikor ezek újra magától értetődő dolgok lesznek, erre már nem lesz szükség. A zenekar is valószínűleg addig működik ezzel a szövegvilággal – persze nem tudjuk, ez mikor jön el –, amíg a jelenlegi helyzet meg nem változik.

– Milyen gyakran hívnak koncertezni az elszakított területekre?

Ny. A. : – Ezt azért nem tudjuk lemérni, mert semmiféle médiatámogatást nem kértünk, és nem is kaptunk. Az együttes híre, mint egy régi népdal, szájról szájra terjed. 2002 óta, mióta ezt az utat járjuk, határozottan többen és többen látogatják a koncertjeinket, hallgatják a dalainkat, amire álmainkban nem gondoltunk volna.

 

 

G. N. : – Mivel a zenekaron belül én foglalkozom a koncertszervezéssel, ezt úgy tudom meghatározni, hogy a növekvő népszerűség abban is megmutatkozik, hogy egyre több felkérést kapunk, egyre több helyre hívnak itthon és a határokon túl egyaránt. A visszajelzésekből kiderül, hogy az emberek igénylik az általunk közvetített értékeket az egész Kárpát-medencében. 

– Minden emberben megvannak a lelke mélyén ezek a kincsek, csak szüksége van valamire vagy valakikre, hogy felkutathassa ezeket. Sajnos a politika és a média tudatos megosztó manőverei sok embertől eleve elveszik ezt a lehetőséget. Ti is így látjátok?

Ny. A. : – Én nem vagyok hajlandó lemondani senkiről! A manapság használatos jobb- és baloldal kifejezések is ennek a politikának a részei, hiszen a balos ember elzárkózik mindentől, amit a jobboldali ember érez sajátjának, és fordítva. Legyen az akár egy kokárda, egy Árpád-sávos zászló, egy színpadi mű vagy egy könyv. Mindez abszurd és nevetséges! Ezekre mindenkinek büszkének kell lennie! Ezért mondom, hogy bárhova elmegyünk játszani, ahová hívnak, mert ez a zene mindenkinek szól, bárkinek, aki ebben az országban él és ebben a nemzetben gondolkodik.

– Mekkora a szerepe a fentiekben egyes politikusoknak?

Ny. A. : – Az, hogy egyes emberek politikai céljaik elérése érdekében mit forgatnak a fejükben, minket nem érdekel. Az egyes átlagemberkéknek, akik mi is vagyunk, akik lakhatnak egy békásmegyeri lakótelepen, a Rózsadombon vagy a Székelyföldön, ha a hazánkat szeretjük – amelyet bárhol lehet szeretni –, beszélhet bármiféle politikus, az alapvető dolgokban, az alapértékekben nem tud belénk kötni. Ezek az alapok pedig a hazaszeretet, az ősök tisztelete, a becsület, a tisztesség. Nem kell más!       

– Mi a véleményetek a jelenlegi politikai helyzetről, ami szeptember óta zajlik az országban?

Ny. A. : – Nem kell, hogy a zenekarnak bármiféle véleménye legyen a napi politikáról. Természetesen van, de az alapvető értékeket nem viszi se erre, se arra a napi politika. Ahogy az idézet is mondja: „A víz szalad, a kő marad.” Dalszövegeink sem szólnak a napi politikáról, kizárólag az alapértékekről, amelyek minden időben egyetemesek, függetlenül attól, milyen politikai irányzat uralkodik éppen.

– Jelenleg a koncertek mellett stúdiómunkák is zajlanak. Lehet-e valamit tudni a készülő albumról? Mi lesz a címe, van-e olyan központi témátok, amely körül több dalotok is felsorakozik?

Ny. A. : – Kevesebbet foglalkozunk kicsit a határon túli dolgokkal, bár nincsenek konkrétumok megjelölve. Nem beszélünk külön Erdélyről vagy a Felvidékről, de énekelünk arról az 5 millió magyarról, akiket elfelejtett Európa, és sajnos az anyaország nagy része is. Annyiban vagyunk aktuálisak, hogy nem tudtunk elmenni azon dolgok mellett, amelyek az utóbbi egy-két évben történtek, gondolok itt például az október 23-ai eseményekre. Természetesen nem konkrétumokra lebontva, de az apró állampolgár szemével nézve azért elmondhatjuk, hogyan éltük meg ezeket a történéseket.

G. N. : – A megjelenésre időpontot sajnos nem tudok mondani, de zajlanak a munkák. Remélhetőleg a nyáron elkészül az új album, ugyanis az eddigiektől eltérő módon ezt az anyagot szeptembertől egy országos turné keretében szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek.

Ny. A. : – Ha címet akarnánk elsütni, akkor talán ez lenne: „Éberálom”, és egyre inkább úgy tűnik, ez lesz a végleges is. Ez tükrözi a jelenlegi lelkiállapotunkat: az ember néha nem hiszi el, hogy ébren van, és az a valóság, ami történik, máskor meg arról álmodik, hogyan szeretné, hogy a dolgok menjenek. Tizennégy dal kerül fel a lemezre, ha minden jól alakul. Hangzásában talán kicsit más lesz, mint a többi, de ezt minden egyes albumnál így éreztem.

– Mit jelent számotokra Isten, a vallás? Mennyire tartjátok fontosnak a magyar nemzet rég várt feltámadása szempontjából a hitet?

Ny. A. : – Ezek személyes dolgok. Azt tudom elmondani, én hogyan vélekedek ezekről a dolgokról, amelyek a dalszövegeimből is kitűnnek. Azt azonban mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy áll Istenhez, mit gondol Róla, és mennyire kell jelen lennie az életében. Jómagam érzem a kapcsolatot az Istenemmel, és ehhez elég, ha hajnalban kimegyek a felszántott szőlőbe. Érzem a föld illatát, felnézek, beszívom azt a levegőt, akkor tudom, hogy ott vagyok, és Ő is ott van, én meg a tenyerén ülök.

G. N. : – A zenekar leginkább úgy találkozik a vallással, hogy gyakran meghívják olyan hagyományőrző rendezvényekre, ami a hitvallásunkkal egyezik. Az ősi magyar hagyományokhoz pedig a kereszténység, a vallás és a hozzá kapcsolódó szokások tartoznak. Eleget teszünk lelkészek, valamint olyan közösségek meghívásának is, akik számára fontos a vallás. Mi felvállaltuk a hagyománytiszteletet, és egyben azt is képviseljük: Magyarországon a keresztény vallásnak van a legrégibb tradíciója. Első lemezünkre Wass Albert munkássága volt a legnagyobb hatással, aki nagyon személyes kapcsolatot ápolt Istennel, ez a kapcsolat a dalokon is érződött.

– Milyen megoldást láttok a jelenlegi lesújtó erkölcsi és gazdasági helyzetre? Mivel lehetne a magyar nemzet egységét újra megteremteni?

Ny. A. :  – A megoldást nem tudom, azt viszont igen, hogy én mit tudok csinálni, s mit látok a siker kulcsának. A legkisebb közösségben, a családon belül próbálok rendet tartani, hogy azok az alapvető értékek, amelyekről beszéltünk, egyértelműek legyenek. Ha sok ilyen ember van, mint én, akik a kisgyerekeiknek el tudják magyarázni ezek fontosságát, és ők ebben a gondolkodásmódban nőnek fel, nos, előbb-utóbb ezek a gyerekek találkoznak, végül ők lesznek többen, és tudnak változtatni dolgokon. Ebben látom a lehetőséget, hogy e borzalomból kimásszunk.

– Hol játszotok a következő egy-másfél hónapban?

G. N. : – Május elsején Budapesten a Hajógyári-szigeti Majálison, 19-én az Erzsébet Ligeti Színházban, majd 25-én Deákiban a Felvidéki Magyar Szigeten. Sülysápi, zebegényi, és csepregi fellépések után pedig június 9-én a fővárosban játszunk ismét, mégpedig a Testnevelési Egyetemen, egy hamisítatlan nemzeti  rock koncerten.   

 

 

                                                            Ifj. Németh József

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.