Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

2008. július 19:

 

Gyilkossági kísérlet a Délvidéken

 

 

  Csantavéri barátunktól kaptuk délelőtt a hírt a felháborító esetről. Ezúttal nem a rácok, hanem a cigányok nem bírtak magukkal a Vajdaságban. Az elmúlt éjjel Csantavéren, egy sörfesztiválon késeltek meg életveszélyesen egy 23 éves magyar fiút.

  A helybéliek elmondása szerint hosszú ideje húzódik a konfliktus a környéken élő magyarok és cigányok között. A tegnapi csantavéri forgatagban, a település központjában egy magyar lányt vertek meg ismeretlen okokból a romák. A bántalmazásról elárul mindent, hogy a lányt orvoshoz kellett vinni. Miután a helyi fiú, K. A. kérdőre vonta ezért a purdékat a közeli Texas kocsmában, egy rövid szóváltás után – a hátratett kézzel beszélő cigány – hirtelen megszúrta majd társaival elmenekült a helyszínről. Az incidens éjjel 2, 3 óra környékén történt. Délután érkezett egyik barátjától a hír, hogy sajnos élet és halál között van. Remélhetőleg ezért a gyalázatos esetért felelősségre vonják a tetteseket (a késelő 15, 16 év körüli) és példásan megbüntetik! Amire valljuk be kevés esély van, ahogy a csantavéri barátom fogalmazott: az nem hír ha magyarokat vernek! Sajnos nem szoktak a magyarok ellen elkövetett vétkekért példás büntetéseket sem adni, ám lehet a délvidéki magyar fiatalok nem olyan tehetetlenek mint anyaországi társaik és ha kell megbüntetik ők a bűnöző cigányokat! Kívánunk mielőbbi felépülést magyar testvérünknek!

 

 

 

2006 június: 

 

Erdélyország, Tündérország

 

 

  Ahogy a gyönyörű ének is mondja: Erdélyország, Tündérország a fiait hazavárja. Így tettünk mi is szanyi fiatalok, haza tértünk, hiszen a Magyar Szent Korona Országainak talán legszebb égkövében, Erdélyben valamint Székelyföldön tettünk közel egy hetes kirándulást.

  Fő úti célunk a Csíksomlyói pünkösdi búcsún való részvétel volt, azonban igyekeztünk az útba eső települések, tájak nevezetességeit is megtekinteni. A nyolc fős kis csapat csütörtök hajnalban hagyta el szülőfalunk, Szany határát. A közel tizenkét órás út fáradalmai elenyésztek a csodálatos magyar tájak által nyújtotta szépséges látvány mellett. A gúnyhatár átlépése után első úti célunk Szent László városába Nagyváradra vezetett. Az idő rövidsége miatt csak átutazóban tudtuk megtekinteni az alföld egyik legnagyobb városát, amely mára sajnos nagyon leélt és elhanyagolt. Chauchescui nagy szocializmus építészeti remekei nem tettek jót a város látképének, de valljuk be hazánk települései is szenvednek ettől a nyomasztó örökségtől. A lakosság etnikai arányain itt is tisztán látszik a diktatúrának a magyarokra gyakorolt erőszakos beolvasztási politikája. Sajnos legszebb erdélyi, magyar városainkban mára 30% alá csökkent a magyarság aránya, holott a nemzetközi egyezmények tiltják az egyes területeken kialakult évszázados arányok erőszakos megváltoztatását. Feltehetjük a kérdést: hol volt az igazság az elmúlt 86 évben? Szerencsére a régi épületek még emlékeztetik a messziről jött utazót, hogy nagy elődeink fáradságos munkája nem veszett még el teljesen. Tűnődve az úton még valami motoszkált a fejemben: ha Nagyvárad az Alföld városa vajon miért került Erdéllyel Romániához? Utunkat folytatván a Királyhágó lélegzetelállító szerpentinjein átjutva értünk el Kolozsvárra. József Attila írja Nem, Nem, Soha! című versében: „Szép Kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége!”. Egyik legnagyobb szakrális királyunk Mátyás király városának főterén található lovas szobrát Fadrusz János szobrászművész készítette.

 Nem maradhatott el itt sem a fényképezkedés, természetesen a magyar nemzeti lobogóval. A szobor szomszédságában található a Szent Mihály plébániatemplom, amely Erdély egyik legjelentősebb gótikus stílusban épült műemléke. Építése az 1300-as években kezdődött Károly Róbert uralkodása idején. Falai között ahol járhattunk számos országgyűlést vezettek le. Itt választották uralkodóvá Bethlen Gábort, s szintén itt ravatalozták fel Bocskai Istvánt. A településen található még Erdély legjelentősebb magyar nyelvű oktatási intézményének a Sapientia Egyetemnek több kihelyezett kara is. Európa egyik legrégibb temetőjében a Házsongrádi temetőben olyan nagyjaink nyugszanak mint: Apáczai Csere János, Dzsida Jenő, Reményik Sándor, Kós Károly vagy éppen Szilágyi Domokos.

 Kirándulásunkat folytatván hosszú autóút állt előttünk. A legrövidebb útirány Marosvásárhelynek ígérkezett. A Székelyföldi főváros szintén jelentős kulturális értékekkel bír, bár a mai ember számára sokkal közelibbek a rendszerváltás idejében zajlott események. A békés demokratikus változások vezéralakjai szintén nemzetünk szülöttei voltak. Ki ne emlékezne Sütő Andrásra vagy éppen Tőkés László református püspökre. Sajnos nem ők lettek az akkori diktatúra áldozatai, hiszen a baltákkal felfegyverkezett román parasztok a magyar tüntetők közül senkit nem kíméltek. Rengeteg embert vertek meg és sokakat zártak ártatlanul évekre börtönbe.

  A nap már régen lebukott a Hargita hegyei mögött amikor a székelyek legerősebb végvárába Székelyudvarhelyre megérkeztünk. Szintén csak átmentünk a városon, bár látnivaló itt is lett volna bőven. Ha ide ellátogat hosszabb időre a csonkahoni ember, akkor érezheti igazán mit jelent a székely vasakarat és élni akarás. Mi az, hogy tiszta és önzetlen hazaszeretet. Szerencsére az udvarhelyieken kívül Csíkszeredán is találunk hasonló nagyszerű embereket. Este tíz órára járt mikor Fikó Csabával a helyi mozgássérült szervezet vezetőjével találkozhattunk. Előzetes egyeztetések után Ő és felesége Enikő segített nekünk a szálláskeresésben. A nagyon olcsó, de kissé nomád körülmények sokkal jobban összekovácsolták baráti társaságunkat, mintha egy puccos helyen tölthettük volna el ezt a felejthetetlen pár napot.

  A búcsút megelőző napon egy rövid kirándulást tehettünk a Csíki hegyek között. A szépséges Szent Anna-tóhoz meredek és kanyargós utakon jutottunk el. Érdekessége, hogy egy kialudt vulkán kráterében található. Ugyan a május vége még nem volt éppen strand idő, azért megmártóztunk egy rövid időre a tó vízében. Nem messze innen található a Mohos-láp amely egyedülálló a világon. Egy olyan tó található itt, amit fokozatosan benő a növényzet. Bemenni csak kísérettel és csak a kijelölt úton szabad, hiszen ingoványos az egész, bárhol elmerülhet az ember. Ami egyedülállóvá teszi, hogy az itteni éghajlati viszonyoktól eltérően a növényzet itt a tajga éghajlatnak megfelelő. Egy merőben eltérő szigetecske helyi növényzet tengerében. Az állatvilág is szintén rendkívül sokszínű. Találkozhatunk itt vadmacskával, hiúzzal, farkassal, viperával, szirti sassal és természetesen a nagy barna medvével is. Késő délután indultunk el a szállásunkra. A hazaút során egy felejthetetlen élményre és igaz barátokra tettünk szert. Kézdivásárhelyen találkoztunk Baczó Józseffel, aki a munkájából haza felé igyekvő székely fiatalember volt. Az itteni siralmas közlekedési viszonyok miatt csak stoppal tudnak hazautazni a munkába menő emberek. Két buszjárat van a kora reggeli és a késő esti. A köztes időszakban nincs más közlekedési lehetőség. Józsi a körülbelül tíz, tizenöt kilométerre fekvő Kézdiszárazpatakon lakott. Mint kiderült feleségével és két apró gyermekükkel. Miután hazavittük természetesen beinvitált, hogy megköszönje. Itt aztán példát kaphattunk abból, hogy milyen is az a székely vendégszeretet. A késő estig tartó beszélgetést köményes pálinka és friss házikenyér fogyasztása tette teljessé. Nehéz volt hallgatni az ott élő székely, magyar emberek nehéz életét, látni a sok nélkülözést. Azonban egy valami tisztán látszott a szemükben: ha nehezen élnek is, de boldogok és magyar emberként boldogok bárhova is húzták 86 évvel ezelőtt a dölyfös nagyurak a gúnyhatárt. A kemence fényénél hallgattuk olykor könnyes szemekkel a két apróság által megtanult verseket. Oly szép volt akkor, ott az a tiszta magyar szó. Nehéz búcsúzkodás után megígértük, hogy mindenképpen meglátogatjuk még őket, s levélben azóta is tartjuk a kapcsolatot. Utunkat még a Nyerges tetőn szakítottuk meg egy rövid időre, hogy tisztelegjünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely hőseinek állított emlékműnél. Aznap nyugodt szívvel tértünk nyugovóra, remélve a másnapi búcsún hasonló kegyelmekben lesz részünk.

  Csíksomlyó egy nagyon különleges búcsújáró hely. Nem csak a legnagyobb, de a magyarság összetartozását is jelképező találkozó hely. Nagyasszonyunk a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére emelt kegyhely. Különleges hiszen államlapító Szent István királyunk halálakor hazánkat a néki ajánlotta. Így lett Magyarország Regnum Marianum azaz Mária Országa. Az itt található kegytemplom is egyedülálló. Az itt található Mária szobor csodáiról nevezetes, miszerint ha a székelyeket, vagyis a magyar nemzetet veszély fenyegeti szomorú lesz az arca és könnyeket hullat. Így történt ez trianoni sorstragédiánk és a világháború előtt is. A másik híres nevezetesség a nagymise után tartandó csángó mise. Ezt a Csíksomlyóra elzarándokolt csángó magyarok tartják és saját stílusukban éneklik énekeiket. Felemelő élmény ezen részt venni.  

  A Pünkösdi Ünnepi Búcsúra szanyi népviseletbe öltöztünk és úgy indultunk el a keresztaljakkal fel a csíksomlyói nyeregbe. Mire felértünk az oltárhoz a Magyarok Szent Hegye már zsúfolásig megtelt a Kárpát-medence minden szegletéből és a nagyvilágból érkezett nemzettársainkkal. Ugyanúgy voltak itt a Felvidékről, a Délvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és csonka Magyarországról is a hívők. Magával ragadó, felejthetetlen érzés az ott tapasztalható összetartozás érzés. Függetlenül bármilyen világi hatalomtól vagy méltóságtól, ott érzi csak igazán az ember milyen is igazából magyarnak lenni! A nemzeti színű és árpád-sávos zászlórengetegben úgy érezte mindenki, hogy haza talált! Ez volt az idei búcsú jelmondata is: „A Csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit!”.

Az ilyen bensőséges élmények segítik az embert abban, hogy megerősítést nyerjen jó úton jár és a megkezdett utat folytatnia kell. A magyar nép, a magyar nemzet számára a jelenlegi rendkívül nehéz és kritikus helyzetében is van kiút, van megoldás. Természetesen az Isten által számunkra kijelölt ösvényen. Vissza kell térnünk őseink hitéhez. Wass Albert szavaival élve: „Építsünk régi kőből új hazát!" Újra vissza kell találnunk ahhoz a több ezer éves történelmi örökséghez, amit Istentől kaptunk osztályrészül. A szertartás végén a több ezer torokból felharsanó Nemzeti és Székely Himnusszal kiáltottuk világgá, hogy nem csak a magyar nemzet, de a székelység is él és élni is akar:

„Ki tudja merre, merre visz a végzet, Göröngyös úton, sötét éjjelen. Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillag ösvényen. Maroknyi székely, porlik mint a szikla, Népek harcának zajló tengerén, Fejünk az ár, jaj százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!” Ez a mély Istenbe vetett hitt tartotta össze nemzetünket évezredek óta.

  Egy ilyen utazás döbbenti rá igazán az embert, hogy vannak olyan értékek amelyekért még érdemes küzdeni. Az évszázadok hosszú során át gyötört és szenvedett magyar nemzet még nem adta fel a küzdelmet és rengetegen vagyunk szerencsére akik hasonlóan gondolkodunk. Tanuljunk meg újra nagyok lenni, hiszen egy olyan közösség tagjai vagyunk amely talán a legtöbb értéket adta a világnak és az égiek is a választottjának tekintik. Mindenki próbálja meg megismerni ezt a gyönyörű érzést, hisz ezzel csak több lehet és boldogabb az életben. Szerintem nekünk sikerült. Végezetül Declasse egykori francia külügyminiszter szavait ajánlom azok figyelmébe akik elfelejtettek küzdeni és elfelejtették, hogy Erdélyben, a Székelyföldön és az egész Kárpát-medence elszakított területein még az életben maradásukért küzdenek a testvéreink: „Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték vagy ha késsel a torkán aláírt egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás!”       

          

          

                                                                                                     Ifj. Németh József

 

 

 

2006 október (a 23-ai események margójára):

 

 

A Szabadságharc 50. évfordulójára

 

  Amikor egy társadalom egy jeles esemény kerek évfordulójához érkezik rendkívül nagy várakozás tölti el, különösen igaz ez 1956-os forradalmunkra és szabadságharcunkra. Hasonló érzések kavarogtak bennem is amikor október 23-án Budapestre utaztunk ’56 50.-ik évfordulóján tartott megemlékezésekre. Megemlékezni, hiszen egy ilyen jeles évforduló nem érdemli meg azt, hogy rendbontásokkal gyalázzák meg. Ennek ellenére baljós híreket lehetett hallani a buszon, miszerint a rendőrök azon hőseinket verik a Kossuth-téren akik egy fél évszázada a hazájukért harcoltak (vagy sokan közülük meg is haltak). Természetesen nem nyugodt szívvel, de elhittük: ezen a napon ilyen biztosan nem történhetett, bizonyára tévedés.

  Két órakor kezdődött a Corvin-közben az ’56-os Magyarok Világszövetségének megemlékezése. Beszédet mondott több jeles személyiség: Pongrácz Ödön,  Pongrácz Gergelynek a Corvin-köz legendás parancsnokának fivére, több emigrációba kényszerült nemzettársunk és a testvéri Lengyelországból több meghívott vendég. Csonkahoni és határon túli költők versei és ’56-hoz kapcsolódó énekek tették teljessé az amúgy is színvonalas ünnepséget. Több ismert személyiség is az „egyszerű” résztvevők között volt, mint például Grosics Gyula bácsi és Buzánszky Jenő bácsi is. A záró beszéd után Csepel teherautókkal vezették veteránjaink a felvonulást a szintén szabadságharcos szimbólumnak számító Kossuth-tér irányába. Hatalmas tömeg hömpölygött az utcákon, összeérve az Astóriánál szervezett megemlékezéssel több százezer embert tett ki a létszám. A résztvevők fiatalok, idősek, családok vegyesen voltak, nyoma sem volt (a hamisan állított) „szélsőséges” jelenlétnek. (A mai „magyar” életben persze aki igazából MAGYARKÉNT akar élni és gondolkodni az a „szélsőséges”.) A Bajcsi-Zsilinszky úton azonban már érezhető volt a levegőben, hogy valami rettenetes dolog van készülőben. A rendőrség hatalmas erőkkel állt fel – s számomra érthetetlenül – megakadályozta az embereknek, hogy eljussanak a Kossuth-térre. Mi ez ha nem a szabadságjogok korlátozása? A rendőrök előtt természetesen felsorakoztak azok a provokátorok akik a békés embereket a rendfenntartók ellen hergelték és negatív magatartásukkal okot adhattak a hatóságnak a békés ünneplők szétverésére.

  Miután egy mondva csinált okot találtak (véletlenül pont ott állították meg a tömeget ahol harckocsik voltak kiállítva és láss csodát a biztonság kedvéért üzemanyagot is hagytak a harckocsikban) megkezdődött módszeres „tömegoszlatás”. Aki ott feltűnt boldog, boldogtalan kapott gumilövedéket (acélmagvasat), könnygázt (paprikagázt), gumibotot, teleszkópos botot (viperát) meg amit még eltudunk képzelni. Az emberek egymást taposva menekültek a felbőszült „katonák” elől, mindenfelé jajgatást, kiabálást lehetett hallani. Az emberben átfutott a gondolat: ezek nem lehetnek magyar emberek, aki így üti, veri a saját népét az vagy nem méltó a magyarságára vagy nem is tartozik hozzá. Érdekesség, hogy többen véltek felfedezni idegen nyelven kommunikáló egyenruhásokat (akik persze csuklyát viseltek, azonosító számot azonban nem), volt aki szlovák, aki ukrán, aki szerb, sőt még olyan is aki a héber nyelvet vélt felfedezni. Nem tudjuk, de minden esetre elgondolkodtató.   

  Méltó volt ez ’56 szelleméhez, a Szent Korona országában? Semmi esetre sem! Hogy miért is mentek oda az emberek, hogy én miért mentem oda? Talán mert még akadunk páran akiknek fontos ’56 öröksége, akik büszkék vagyunk nagyapáinkra akik vitézül harcoltak, küzdöttek az elnyomás ellen és emberek tudtak maradni egy embertelen világban. Sajnos egyes emberek mindezt elfelejtették jó világukban és a hatalmuk megtartásáért még a nemzet által szentként tisztel értékeket is képesek felrúgni. A Úr malmai lassan őrölnek szokták volt mondani, de biztosan. Hiszem, hogy ’56 öröksége nem veszett el és ezen értékek is hozzá fognak járulni ahhoz a szellemi, lelki, anyagi megújuláshoz, amely szükséges a magyar nemzet fennmaradásához. Tisztelet és köszönet 1956 HŐSEINEK!

 

                                                                         Ifj.Németh József 

 

 

 

 

2007 február (Csorna-Pápa vasútvonal megszüntetése):

 

 

Hát ezt megcsináltátok!

 

 

  A mostanában hangzatos jelszó: megcsináltuk! Bár vezetőink adott szavával ellentétben a legtöbbször ezek a tettek soha nem valósulnak meg. Abszurd módon azonban pont akkor teljesülnek amikor a lakosság egy széles rétege ennek szenvedő alanya. Talán nem is véletlenül. A reformoknak kikiáltott "Falurombolás" újabb áldozata a Csorna-Pápa közötti vasútvonal volt. Március 3-án este háromnegyed 8 körül Szanyban utoljára harsantak fel a Csorna és Pápa felé közlekedő "Piroskák" utolsó tülkölései. Köszönjük kedves kormány most tényleg megcsináltátok!

  Kettős az érzés, amely kavarog ilyenkor az emberben. Egyrészt az értelmetlen döntések miatti felháborodás és düh, másrészről pedig az elkeseredés, a bánat. Vajon milyen érdekek vezérelhetik politikusainkat, hogy ilyen meggondolatlan és felelőtlen döntéseket hozzanak? Miért nem akad közöttük olyan, aki a sarkára áll és az álságos jelszavak és magyarázatok helyett kimondja az igazságot. A Kárpát-medence, a magyar Haza boldogulásában elévülhetetlen szerepe volt mindig is a magyar termőföldnek. Mezőgazdasági adottságaink egész Európa, de még világ szerte is egyedülállóak. A jelenleg itt élő népesség közel háromszorosát is bőségesen eltudná látni élelmiszerrel. Akkor miért van szükség a magyar vidék ellehetetlenítésére? Nyilvánvaló, hogy a döntések hátterében egyes vezető politikusaink egyéni, anyagi érdekei nagyobb súllyal bírnak, mint az adott régió lakosságának igényei. Nem számít ha jelen esetben egy több mint száz éves vasúti szakasztól fosztják meg az utazóközönséget. Nem érdekli őket, hogy a járatok pótlására rendszeresített vonatpótló buszok dupla annyi pénzért szállítják a munkást a munkahelyre vagy a diákot az iskolába, természetesen kétszer annyi menetidő alatt. Arról nem is beszélve, hogy a csatlakozások csak olykor, olykor rugalmasak és idomulnak ezekhez a járatokhoz. Józan paraszti ésszel az ember különb megoldást tudna találni, mint azok akik havonta milliókkal rövidítik meg a lakosságot, cserében azonban szinte semmit nem tesznek le az ország asztalára. A vidék tönkretételének ez azonban csak egy nagyon kis darabja. Ne feledkezzünk meg a mezőgazdaságban dolgozók megbénításáról, a rendszeres iskolabezárásokról, postabezárásokról, az egészségügy szétveréséről. Mindent lehet mondani ezekről az intézkedésekről, csak egyet nem: reformok.  

  Szombat délután és este több megemlékezést is rendeztek Szanyban, hogy búcsúztassák az aznap utoljára közlekedő vonatokat. Az, hogy rengeteg ember volt jelen egész nap a Szany-Rábaszentandrás állomáson is bizonyítja, hogy a környékben élők számára nem volt közömbös, hogy megszüntetik-e vagy sem ezt a vonalat. Nem hiába gyűjtötték hónapokon keresztül a tiltakozó aláírásokat. Itt tényleg rengeg ember szívügye volt a vasút, a vasutunk. Jellemzi a mai politikát a válasz: "Ne aláírásokat hozzanak, hanem utasokat!". Egyszerű, semmitmondó válasz, vagy inkább sokat sejtető? Felmerül a kérdés, ha nem volt utas, ugyan már kik töltötték meg a reggeli, a kora délutáni és az esti járatokat? Valószínű nem olyan "aktivisták" akik pénzért jelennek meg egyes pártok tömegrendezvényein. Ezek csak egyszerű, becsületes, munkás emberek, diákok, akiknek ma is fontos, hogy időben elérjenek a munkahelyre vagy az iskolába. Ők nem mondhatják azt, hogy nem értem ide időben mert nem jött a vonat vagy nem értem ide a vonatpótlóval. Ezek az emberek könnyeztek szombat este az állomáson, ők akik tíz, húsz vagy akár harminc évnél régebb óta utaztak vonattal. Az a fizetett statisztika is amely kihozta a 6 fő járatonkénti utast egyértelmű, hogy nem fedi a valóságot. Ez egyértelmű az utazóközönség és a vasúti dolgozók számára is. Ezért is egyértelmű számomra, hogy ezen elhibázott döntés - a sok többihez hasonlóan - teljességgel nem vette figyelembe az ott élő emberek érdekeit, nem törődött azzal, hogy a régióban KÖZSZOLGÁLATOT ellátó vasútvonalat fenntartsa az arra igényt tartó utazóközönségnek. Vajon ha azokkal akikért kéne, hogy megmaradjon mit sem törődnek a vezetők milyen érdekeket tartanak szem előtt? Sok sok kérdés merül fel ilyenkor az emberben, hiszen elgondolkodtató, hogy ezek után mi a cél például a régió buszközlekedésével? Egy konkurencia nélküli, vezető utasszállítást végző cég sokkal többet ér itt, mint egy olyan régióban ahol megvannak még a vetélytársak. Érdekes választ kapnánk arra a kérdésre is, hogy kiknek az érdekében teszik mindezt politikusaink, kiknek az érdekét szolgálja mindez? Nem a magyart jövőt építik és nem a magyar ember boldogulását segítik elő azzal, hogy kizavarják a falvakból és városokba kényszerítik. Bár egy olyan tömeget bizonyára könnyebb irányítani, aki csak a négy fal között éli az életét, nem szembesül nap mint nap testközelből a hazát érintő problémákkal, nem képes önálló véleményformálásra.

  Ha olyan jövőt szeretnénk amelyekben korrupt politikusok önös, anyagi és nagytőkés erőket kiszolgáló, kalandor politikával halálra ítélik a magyart nem kell csinálnunk semmit. Mi azonban nem ilyen emberek vagyunk! Nekünk fontos a Hazánk, fontos az hogy gyermekeink is saját hazában élhessenek! Nem hagyhatjuk, nem törődhetünk bele ezen döntések véglegességébe! Kötelességünk megőrizni a vasútvonalakat, az iskolaépületeket, orvosi rendelőket, posta épületeket, a magyar termőföldet, hogy egy szép napon ismét rendeltetésüknek megfelelően a mi, a köz érdekét szolgálhassák! Szomorú nap volt a szombati, de sokakat megerősített abban a hitben, hogy harcolnunk kell meglévő értékeinkért! Nem szabad hagynunk, hogy olyan emberek hozzák a fejünk felett a döntéseket akik már rég elvesztették a beléjük vetett bizalmat! Ha ezen az úton fogunk járni biztos vagyok benne, hogy hazánk elindul a felfelé vezető úton és ismét lesz mire büszkének lennünk, akkor újra összegyűlhetünk a Csorna-Pápa vasútvonal megnyitására is! A könny akkor is ott lesz sok ember szemében, de micsoda különbség ha örömkönnyeket hullatunk! Viszontlátásra újra "Kispiros", viszont látásra vasútvonalunk!

 

 

                                                                      ifj. Németh József

 

 

2007 szeptember:

 

Falunap Magyarbélen 

 

 
 2007. szeptember 1-jén másodízben került megrendezésre felvidéki testvértelepülésünkön, Magyarbélen a falunap. A település a történelmi Magyarország Pozsony vármegyéjében található. Az eseményen népes delegáció képviseltette magát falunkból. A fővárostól 17 km-re lévő nagyközségbe a képviselő testület megjelent tagjain kívül az önkormányzat dolgozói, a Bokréta néptáncegyüttes és magánszemélyek is ellátogattak Szanyból. 
 A program kezdéseként fél 11-kor ünnepi szentmisén vettünk részt, valamint sor került a felújított templom megáldására. A szertartást magyar és szlovák nyelven celebrálták. A szertartás után a helyi kultúrházban fogyaszthattuk el az ünnepi ebédet. A helyi vendéglátás kifogástalan volt, zamatos pálinkák, finom borok és sörök valamint ízletes étkek kerültek az asztalra. Danter Antal polgármester Úr az ebéd előtt köszöntötte a népes vendégsereget és egy pohár pezsgővel koccinthattunk a találkozás örömére.
 Már jó hangulatban, délután fél 3-kor került sor, a kultúrház udvarán a Falunap hivatalos megnyitójára. A szanyi küldöttség nevében Németh Gergely polgármester úr köszöntötte a helyieket és sor került a Szanyból hozott ajándékok átadására, majd a két polgármester közösen díjazta Magyarbél legidősebb tagját. Mindezek után kezdődhetett meg a program szórakoztatóbb része. A fellépők sorát a helyi óvodások és elemi iskolások csoportjai nyitották meg. Az udvaron közben a felállított sátrak alatt tekinthette meg a közönség a kézművesek portékáit. A sok mesterember között felfedezhettünk bőrművest, fazekast, papírkészítőt, üvegfújót és még fajáték készítőt is. A színpadi fellépések közben vonultak fel a helyi motorosklub tagjai. Az épület mögötti tér egyik részén lehetett megtekinteni a szebbnél szebb motorcsodákat, másik részén lehetőség nyílt a szimpla lóerő kedvelőinek a lovaglásra, valamint ősi kultúránk egy másik érdekességét a solymászkodást, a solymászokat is szemügyre vehettük. A felállított sátrakban sört, halászlét, gulyást és egyéb finomságokat fogyaszthatott a vendégsereg. Gyaníthatóan az előbbiből fogyott a legnagyobb mennyiség. Mindeközben a fellépők sorát gazdagította a Melodyk énekkar produkciója, Bognár Margitka nótacsokra valamint a Donno Blues együttes fellépése. Hat óra tájban következett a Szanyi Bokréta Néptáncegyüttes műsora - Greznár Zoltán és zenekara kíséretében - mely nagy népszerűségnek örvendett a közönség körében. A felnőtt korosztály szórakoztatása következett ezek után: Goda Marika és Cukan Antal adott elő operett-, nép- és cigánydalokat, majd a Nostalgia zenekar lépett fel örökzöld slágerek feldolgozásával.
 Az ünnepi tűzijátékra fél 10-kor került sor, majd a Laci duó hajnalig húzta a nótát a táncos lábú közönségnek. A nap végén elégedetten nyugtázhatta a szanyi és az egész vendégsereg, hogy nagyszerű rendezvényen vehetett részt. Egész nap jókedv és jó hangulat töltötte be a falunapot. A helyiek vendégszeretetére nem lehetett panasz, szerintem sokakkal egyetértésben mondhatom: remélem még lesz alkalmam ellátogatni Magyarbélre. Talán csak egyetlen keserű érzés maradt bennem, hiszen a helyiekkel történt beszélgetések nagyon lehangolóan festették le a felvidéki magyarság helyzetét. A rendkívül felgyorsult asszimiláció következtében egész generációk nőnek úgy fel, hogy szinte nem is beszélik a magyar nyelvet és már nem is nagyon ismerik őseik kultúráját. Hasonlóan a többi elszakított nemzetrészhez a magyarságnak inkább csak hátránya származik abból ha magyarnak vallja magát. A hazai vezetők képmutató magatartása és elmaradó támogatása mellett nem marad más mint, hogy szlovák nemzetiségűnek keresztelik a gyerekeket és ennek következtében egyre jobban távolodnak el saját nemzetüktől. Mindezeken ha nem is a megváltó erejével, de segíthetnek a hasonló rendezvények melyek közelebb hozzák egymáshoz a magyart a magyarral. A testvér-települési kapcsolatok részét képezhetik a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésének, ezért támogatnunk kell a további nemzetrészek felé is ezen folyamatok kialakulását.
 Nem maradhat más hátra minthogy a magam és a szanyi résztvevők nevében megköszönjem Danter Antal polgármester Úrnak, Magyarbél képviselő testületének és a község minden lakójának a meghívást és a szívélyes vendéglátást. Találkozzunk jövőre a szanyi falunapon is!   
 
 
                                                                Ifj. Németh József        
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.